Az Europa Nostra Ezüst-díját kapta Székesfehérvár


Ezüst-díjat kapott építészeti örökségünk egyik gyöngyszemének, a Rác utcai műemlékegyüttesnek a megmentéséért Székesfehérvár az Európa Tanács mellett működő Europa Nostra Bizottságtól.   

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 Az építészeti örökségek védelmével foglalkozó, kormányoktól független, műemlék- és természetvédő szervezetek megbízásából tevékenykedő bizottság a díjjal a hajdani Rácváros másfél évszázados, jellegzetes házainak a megmentéséért, felújításáért végzett munkát ismerte el. A tervezéstől a helyreállítás befejezéséig eltelt egy évtized alatt 13 omladozó, de kopottan is szépséges öreg portát újítottak fel a székesfehérvári vállalatok,
intézmények.

Az épületeket az eredeti rajzok alapján a pincétől a padlásig rendbe hozták, s újjávarázsolt falaik között múzeumokat,
kiállításokat, kisiparos műhelyeket, különféle közösségi helyiségeket alakítottak ki. A 13 házból 11-ben már elvégeztek
minden szükséges munkát, két épület teljes felújítását pedig hamarosan befejezik.

Az Ezüst-díjat, amelyet Székesfehérváron kívül még hét – köztük angol, belga, holland, NSZK-beli és spanyol – település nyert el a 210 pályázó közül, májusban adják át a dunántúli városban. 

MTI Archívum