Egészségügy, Koronavírus, Pákozd

Béres Gyógyszergyár Zrt.

A Béres Gyógyszergyár Zrt. tízezer üvegnyi Béres Cseppet ajánlott fel a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsnak, amely hat karitatív tagszervezeten keresztül juttatja el azokat az egészségügyben dolgozóknak és az idősotthonok lakóinak, az adományt Pákozdon, a Baptista Szeretetszolgálat új logisztikai központjában adták át pénteken.

Az adomány átvételekor Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke azt mondta: hétezer üveget az idősotthonokba, háromezret a koronavírus-járvány idején az egészségügy “frontvonalán” dolgozóknak juttat el hat szervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Vöröskereszt.
Megemlítette, hogy a kijárási korlátozás miatt egy ideig közös adományátvétel nem lesz, de a karitatív munkát és az egyeztetéseket folytatják.
Soltész Miklós köszönetét fejezte ki az eddigi adományokért és felajánlásokért. Felhívta a figyelmet, hogy továbbra is szigorú rend szerint gyűjtik az adományokat, egyéni támogatásokat a nemzeti összefogás 11711711-22222222 számlaszámára vagy a 1357-es adományvonalra várnak, míg tárgybeli adományokat csak vállalkozásoktól és közösségektől tudnak elfogadni a karitatív szervezetek.
Az államtitkár felolvasta Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnökének levelét, aki hangsúlyozta, hogy a betegséggel szemben a legeredményesebb es leghatékonyabb módszer a védekezés, ebben nagyon fontos szerepe van a szervezet ellenállóképessége erősítésének, az immunrendszer “karbantartásának”. Ehhez nyújt hathatós támogatást a leginkább veszélyeztetetteknek szánt adományuk – tette hozzá.
Béres József rámutatott: a történelem folyamán a magyarság számos megpróbáltatást volt képes kiállni, és bizonyos abban, hogy ma is képes az újfajta kihívást leküzdeni. Ehhez egységes akarat, jószándék, egymásra odafigyelés, fegyelmezettség, összefogás és egymást erősítő szeretet kell.
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kiemelte, hogy a korábban senki által nem tapasztalt élethelyzetben az elsődleges teher a rendvédelemre, az egészségügyre és a szociális segítő szakmákban dolgozókra hárul. Munkájukat mindenki segítheti többi között a korlátozások betartásával.
Az adománnyal kapcsolatban elmondta, hogy nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is erőt ad az egészségügyben dolgozóknak, míg a több mint 53 ezer idősnek, aki jelenleg bentlakásos intézményben lakk, a Béres Csepp erősíti immunrendszerét és növeli biztonságérzetét.

 

Ezt is olvassa el!
Bővítette pákozdi gyártócsarnokát a Nordikal Kft.

Bővítette pákozdi gyártócsarnokát az alumínium nyílászárók, függönyfalak, üvegtetők tervezésével és teljes körű kivitelezésével foglalkozó Nordikal Kft. Az MTI-hez eljuttatott közlemény Elolvasom

354 millió forint a logisztikai központra

Átadták szerdán a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központját, amelyre 354 millió forintot fordított a szervezet. Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Elolvasom

Székesfehérvár koronavírusra fordított eddigi költsége

A városi adományszámlára is sok felajánlás érkezett, ami szintén az Önkormányzat, az egészégügyi ellátórendszer és a városi intézményhálózat számára biztosítja Elolvasom

Maszk és köszönet

A város közössége nevében az Önkormányzat nem csak a saját fenntartásában működő intézményeknek segít a vírus elleni védekezésben: pénteken Dr. Elolvasom

Észben tartani sem egyszerű

Szombattól új szabályozás szerint mehetnek a piacra a lakosok Székesfehérváron: 7 óráig a 65 év alattiak, 7 és 9 óra Elolvasom

Maradj otthon Dunaújváros

A kormány döntése értelmében szombattól, vasárnap éjfélig hozhatnak korlátozó intézkedéseket a polgármesterek. Ezzel a lehetőséggel élve Pintér Tamás úgy rendelkezett: az Elolvasom

Őszre lehetővé válhat a gyógyszer hazai gyártása

COVID 19 - Lezárult az új típusú koronavírus ellen Ázsiában már hatékonynak bizonyult gyógyszerhatóanyag, a favipiravir magyarországi fejlesztésének első fázisa, Elolvasom

Nanotechnológiás fertőtlenítés

A koronavírus mindent felül ír, így a fertőtlenítés követendő szabályait is. A következőkben egy új, úgy nevezett nanotechnológiás fertőtlenítési eljárást mutatunk Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is!