Dunaújváros

Újra kelepel a gólya Pentelén!

Pénteken helyére került az új gólyafészek Pentelén. Szombat reggel pedig már arra ébredhettek az ott lakók, hogy gólya kelepel a fészekben. 

Pentelén emberemlékezet óta mindig volt gólya, az elmúlt években viszont már nem tért vissza a fészekbe, mert annak acélszerkezete olyan rossz állapotba került. Az ügyet lakossági kérésre Orosz Csaba képviselő úr karolta fel.

Nyíri Miklós, pentelei lakos február végén jelezte, hogy a fészek acélszerkezetét helyre kellene állítani. Miután közelebbről is megnézték, kiderült, hogy olyan rossz állapotban van, hogy teljesen el kellett bontani. Nyíri Miklós ezután egyeztetett a Magyar Madártani Egyesülettel és az ő instrukcióik alapján megtervezte, társadalmi munkában pedig le is gyártotta az új gólyafészket. Pénteken Orosz Csaba ezt a helyszínre szállította, a DVG Zrt. emelőzte, az E-on emelte, Nyíri Miklós pedig felszerelte. Mi dunaújvárosiak pedig mindannyian csodálhatjuk, szerethetjük, hiszen szinte várni sem kellett: szombat reggelre lakója is lett a fészeknek!

Fotók: dunaujvaros.hu

Ez az „akció” szép példája annak, hogy a jó ügy miatt össze tud fogni a közösség, és ha ebbe mindenki beleteszi a maga munkáját, akkor az eredmény sem marad el! – olvasható az önkormányzat honlapján

Ezt is olvassa el!
Maradj otthon Dunaújváros

A kormány döntése értelmében szombattól, vasárnap éjfélig hozhatnak korlátozó intézkedéseket a polgármesterek. Ezzel a lehetőséggel élve Pintér Tamás úgy rendelkezett: az Elolvasom

Tájékoztató a vasmű úti fákról

A szakemberek folytatják a vasmű úti fák eltávolítását. Közben folyik az egyeztetés, hogy melyik legyen az a két fa, amelyiket Elolvasom

Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap

Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap rendezvényeken végzett munkájáért 2019. évben is a „Legjobb szervező díj” elismerésben részesült Dunaújváros Elolvasom

A tűzoltóság megkezdte egy menthetetlen fa kivágását a Vasmű úton

Tegnap reggel óta folyamatosan vizsgálják a szakemberek a tűzoltósággal együtt a Vasmű úti fákat. Az már most bizonyos, hogy elengedhetetlen Elolvasom

Már régebben jelezték, hogy baj lesz a fákkal

Miután tegnap este kidőlt egy fa a Vasmű úton, a dunaújvárosi önkormányzat azonnal átvizsgáltatta a többi fa állapotát is az Elolvasom

1 milliárdos támogatás Dunaújvárosnak

 Dunaújváros önkormányzata 1,1 milliárd forint európai uniós támogatásból bővíti és korszerűsíti a Zengő-Bongó Bölcsődét, valamint szintén felújítja a Hétszínvirág Bölcsőde épületét. Elolvasom

Dunaújváros önkormányzat ügyfél fogadás

A járványhelyzetre való tekintettel a dunaújvárosi önkormányzat az alábbi módon változtatta meg ügyfél fogadását. A Polgármesteri Hivatalban legközelebb március 17-én, szerdán Elolvasom

Őze Áron marad további öt évre
Őze Áron

 Újabb öt évre Őze Áron színművészt nevezte ki a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatójának Pintér Tamás polgármester - Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is!