Lemondott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvos igazgatója


Lemondott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvos igazgatója, Reiber István – közölte a kórház vezetősége pénteken az MTI-vel.

Az orvos igazgató lemondását a megbízott főigazgató elfogadta – áll a közleményben.

 



 

Azt írták, a menedzsment minimális átalakítását követően hétfőtől új vezetéssel folytatják a munkát a kiemelt járványügyi feladatok megoldásáért és a betegek ellátásáért.
A kórház hivatalos honlapja szerint az új orvos igazgató Kovács Attila belgyógyász, kardiológus szakorvos lett.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap közölte az MTI-vel, hogy Kásler Miklós miniszter Bucsi László címzetes egyetemi docenst bízta meg a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatói teendőinek ellátásával.
A közlemény szerint a megbízott főigazgató elismert szakember, az orvostudomány kandidátusa, 20 éve dolgozik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, 2008 óta pedig ő az intézmény Mozgásszervi Sebészeti Centrumának vezetője.
Bucsi László jelenlegi megbízása határozott időre, a főigazgatói pályázat eredményes lezárásáig tart – írták.
A feol.hu oldalon szombaton jelent meg, hogy a Fejér Megyei Hírlap információi szerint Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere arra kérte a megyei kórház főigazgatóját, Csernavölgyi Istvánt, adja át hivatalát.
A minisztérium az egyik online portál kérdésére közölte, hogy a kórház főigazgatója a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban olyan súlyos mulasztást követett el, amely indokolta, hogy átadja hivatalát.
A leváltott főigazgató a Fejér Megyei Hírlapnak küldött közleményében úgy fogalmazott: „az adatszolgáltatás tényszerű adatokat közölt, telefonon pontos és naprakész adatokat szolgáltatott az intézmény, az elektronikus adatszolgáltatás egy esetben valóban csúszott”, emiatt szüntették meg a munkaviszonyát. Ezt azonban adminisztrációs feladatnak és nem főigazgatói hatáskörnek nevezte és azt írta: jogi lépéseket tesz.