Őszre lehetővé válhat a gyógyszer hazai gyártása


COVID 19 – Lezárult az új típusú koronavírus ellen Ázsiában már hatékonynak bizonyult gyógyszerhatóanyag, a favipiravir magyarországi fejlesztésének első fázisa, miután laboratóriumi körülmények között sikerült előállítani a generikus hatóanyagot.

Őszre lehetővé válhat a gyógyszer hazai engedélyezése és gyártása is – tájékoztatta az InfoRádiót Keserű György Miklós, az MTA Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának vezetője.

A favipiravir egy széles spektrumú antivirális gyógyszer, amelyet eredetileg influenza kezelésére fejlesztettek ki, ugyanakkor sikeresnek bizonyult a nyugat-nílusi láz, illetve az ebola ellen is.

Mérséklődött a láz, a köhögés, valamint javuló tüdőfunkciókról számoltak be a szakemberek – ismertette az InfoRádiónak az MTA Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának vezetője. Fontos megfigyelés továbbá, hogy az eljárásokat kevés mellékhatás jellemezte, ennek köszönhetően jelenleg már nyolc országban vizsgálják a szert koronavírusos betegek gyógykezelésével kapcsolatban.

A hazai projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósul meg. Ennek első fázisa már lezárult, amely során laboratóriumi körülmények között sikerült előállítani a generikus hatóanyagot, illetve megkezdődött a méretnövelés, amit az Első Vegyi Industria Zrt. végez.

Még többet megtudhat az infostart.hu portálon