Rendőrségi hírek, Székesfehérvár

Az alkalmazott fosztotta ki a benzinkutat

A Fejér megyei benzinkútról elvitt készpénz elkövetőivel szemben folytatott nyomozás vizsgálatát a napokban fejezték be a Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói.

Ahogy arról a police.hu már korábban beszámolt, a benzinkút egyik alkalmazottja 2020. január 13-án reggel lopásról tett bejelentést a rendőrségre. Elmondta, hogy előző este a töltőállomás épületében huzatot érzett, és mikor körbejárta az irodákat, feltűnt neki, hogy a bevétel tárolására szolgáló helyiség ajtaja – amely mindig zárt állapotú – résnyire nyitva van. Közelebb lépve a pénztárolásra használt asztalfiókhoz látta, hogy az nyitva van, és üres. Ezt követően ellenőrizte a hátsó ajtó állapotát kívülről is, azon feszítésnyomot nem látott. A helyszínre érkező rendőröknek a kút üzemeltetője elmondta, hogy több mint egymillió forint tűnhetett el a fiókból.

 



 

A rendőrök a lopás bejelentése után nem sokkal azonosították és előállították a feltételezett elkövetőket. A benzinkút 52 éves alkalmazottja és annak 21 éves fia gyanúsítotti kihallgatásuk során elismerték a bűncselekmény elkövetését. Elmondták, előre megtervezték a tettüket, melynek során az anya segítette a férfi épületbe jutását oly módon, hogy az ajtókat szándékosan nyitva hagyta. A férfi azt is tudta, hol találja majd a pénzt. A zsákmányból kétszázezer forintot elköltöttek, a többi készpénzt a nyomozók megtalálták és lefoglalták.

A lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségre.

Olvassa el ezt is
Lemondott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvos igazgatója

Lemondott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvos igazgatója, Reiber István - közölte a kórház vezetősége pénteken az MTI-vel. Az Elolvasom

Jégkorong Erste Liga – Szabó Krisztiánnak környezetváltásra volt szüksége

Szabó Krisztián a környezetváltás miatt hagyta el tíz év után a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatát, és azért esett a választása gyergyószentmiklósi Elolvasom

Észben tartani sem egyszerű

Szombattól új szabályozás szerint mehetnek a piacra a lakosok Székesfehérváron: 7 óráig a 65 év alattiak, 7 és 9 óra Elolvasom

Új játszótér Székesfehérváron

A Jancsár utca és a Bakony utca között mintegy ötvenmillió forintos beruházással készült el a város legújabb játszótere. A nagy, Elolvasom

Az Ember tragédiája Székesfehérváron

A székesfehérvári Vörösmarty Színház nagy vállalkozásba fogott, négy kortárs szerző segítségével szeptember 12-én be kívánják mutatni Madách Imre drámai költeményének, Elolvasom

Fehérvár kérése

Fejérben is tovább nőtt a megbetegedések száma, eddig száztizennégy igazolt fertőzöttet tartottak számon, így továbbra is a főváros és Pest Elolvasom

Maszk és köszönet

A város közössége nevében az Önkormányzat nem csak a saját fenntartásában működő intézményeknek segít a vírus elleni védekezésben: pénteken Dr. Elolvasom

Székesfehérvár koronavírusra fordított eddigi költsége

A városi adományszámlára is sok felajánlás érkezett, ami szintén az Önkormányzat, az egészégügyi ellátórendszer és a városi intézményhálózat számára biztosítja Elolvasom

Késések a Fehérvári vonalon

A Mávinform szerint végül a Katasztrófavédelem asszisztálásával szállhattak le az utasok, és mehettek be az állomásra. Nagytétény és Tárnok között Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is!