MOL Fehérvár – Minden teszt negatív lett Máltán


A MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatának küldöttsége bizonytalan ideig máltai szállodájában rekedt, így nem tudott a Hibernians elleni csütörtöki második fordulós Európa-liga selejtező mérkőzés helyszínén és időpontjában edzeni. A máltai repülőtéren ugyanis a küldöttség összes tagján – érvényes negatív tesztjeik ellenére – koronavírustesztet végeztek, s annak eredményéig nem hagyhatták el a szállodát.

A klub honlapja arról számolt be, hogy a csapat gépének landolása után a repülőtér egy elkülönített szobájában a helyi hatóságok mindenkit teszteltek, és csak a mintavétel után folytathatta útját a küldöttség a hotelbe. Tették ezt úgy, hogy az egyesület minden UEFA-protokollt és előzetesen egyeztetett egészségügyi előírást betartott, és minden kiutazó érvényes koronavírusteszttel rendelkezik.
A Fehérvár szerda estére tervezett sajtótájékoztatója és az azt követő edzése sem kezdődött el, a játékosok és a stáb ugyanis nem hagyhatta el a szállodát a tesztek eredményéig.
A klub nem sokkal később azt a tájékoztatás adta, hogy a Vidi minden Máltán tartózkodó tagja negatív tesztet produkált, így a csapat elhagyhatta a szállodát. Az este 19 órára tervezett edzés egy-másfél órás késéssel kezdődhetett el.
A Hibernians-MOL Fehérvár FC találkozót zárt kapuk mögött rendezik meg csütörtök este, 19 órakor Máltán, a Ta’Qali-ban található nemzeti stadionban. A mérkőzést a bolgár Ivajlo Sztojanov vezeti.
A továbbjutásról egy mérkőzés dönt. Amennyiben a rendes játékidőben nem születik döntés, úgy kétszer 15 perc hosszabbítás következik, ha így sem dől el a meccs, akkor pedig tizenegyesek döntenek a továbbjutásról.
A Fehérvár az Európa-liga első selejtezőkörében – hazai pályán – 1-1-es döntetlent játszott az ír Bohemian FC-vel, és hosszabbítás után tizenegyesekkel jutott tovább. A Hibernians az El 1. selejtezőkörében – nem kiemelt csapatként – 2-0-ra nyerni tudott a liechtensteini Vaduz otthonában.