Iparterület-fejlesztés Dunaújvárosban


Fejlesztette a vállalkozói környezetet Dunaújváros önkormányzata a Déli iparterületen a projektre elnyert 250 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból – tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.

    Közleményük szerint a beruházás a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretében valósult meg.
    Az önkormányzat és a Vasmű u. 41. Irodaház Ingatlanfejlesztő, Beruházó és Értékesítő Kft. konzorciuma által megvalósított projekt célja a vállalkozói környezet fejlesztése volt a Déli iparterületen, az alapinfrastruktúra, továbbá az iparterület elérhetőségét és feltárását segítő vonalas infrastruktúra fejlesztésével.

Ennek keretében felújították a Papírgyári utat a Délivárosi úttal összekötő Lokomotív út aszfalt- és betonburkolatát 1,4 kilométer hosszúságban, a nem önkormányzati tulajdonban lévő területek esetében pedig nyomvonal jellegű alapinfrastruktúra kialakítása és fejlesztése valósult meg. Megszüntették a korábbi ipari tevékenységből származó környezetkárosodást is.
    A város tulajdonában lévő, egybefüggő zöldmezős terület ipari felhasználás céljára van kijelölve, amely az alapinfrastruktúra fejlesztésének köszönhetően a jövőben közvetetten hozzájárulhat a gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtési célokhoz.