A „Fejér megyei felzárkózás-politikai együttműködés fejlesztése” című EFOP-1.6.3-17-2017-00005. azonosítószámú projekt keretében hatodik alkalommal került megrendezésre a Fejér Megyei Felzárkózási Fórum.
Az Európai Szociális Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő, mintegy 65 millió forintos európai uniós támogatású projektet a Széchenyi 2020 program keretében a Fejér Megyei Önkormányzat valósítja meg a 2018-2020-as időszakban.
A járványügyi szabályok betartása mellett online ült össze hétfőn, hatodik alkalommal a Fejér Megyei Felzárkózási Fórum a Megyeházán. Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke megbízásából Pálffy Károly közgyűlési alelnök köszöntötte a Fórum ülés online, illetve személyesen megjelent résztvevőit. A Fórum ülésén Ruff Tamás a Magyar Városkutató Kft. kutatás-igazgatója, bemutatta az elkészült Fejér Megyei Esélyteremtő Paktumot, valamint dr. Bencsik Dorina megyei felzárkózási referens ismertette a projekt 39 hónapos megvalósítási időszaka alatt elért eredményeket.
A projektet a Fejér Megyei Önkormányzat azért indította el, hogy hozzájárulhasson a kihívásokkal küzdő lakosok életének javításához. A projekt 39 hónapos megvalósítási időszaka a célcsoportokat érintő intézkedésekre, társadalmi folyamatokra összpontosított. A projekt megvalósítási időszaka alatt 6 fórum, 12 munkacsoport ülés, és a 12 közösséget erősítő rendezvény, továbbá egy nagy sikerű esélyteremtési konferencia megtartására került sor.
A projekt keretében 300 példányban megjelent a Fejér megyében jó gyakorlatok, jelenlegi módszertanok összegyűjtése című módszertani kiadvány. A kiadvány mellett elkészült a 6 féle célcsoportra vonatkozó területi helyzetelemzés is, továbbá a Fejér megyei felzárkóztatási és esélyteremtési programok kataszterének összeállítása is, melyek a módszertani kiadvány alapjául szolgált.
A projekt alatt a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság közreműködésével közösen valósult meg az esélyteremtő attitűdformáló képzés az országban egyedülálló módon mintegy 100 résztvevővel. Külön alkalommal megrendezett esélyteremtő attitűdformáló képzésen a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal tisztségviselői is részt vettek.
A program két legfontosabb eredménye a Szolgáltatási Út Térkép, és a Megyei Esélyteremtő Paktum, melyek széleskörű egyeztetést követően jöttek létre. Ezek a dokumentumok alapot fognak biztosítani a 2021-2027-es európai uniós programozási időszakban az esélyteremtéssel, esélyegyenlőséggel kapcsolatos tevékenységek megvalósításához.
További információ kérhető:
A projektről további információ a Fejér Megyei Önkormányzat www.fejer.hu honlapján érhető el.