Székesfehérvár

Fotóstanfolyam indul Székesfehérváron KÖFÉM Művelődési Házban július 10-én

Fotózás – az alapoktól címmel indul tanfolyam a KÖFÉM Művelődési Házban július 10-én, szombaton. Kővári Rudolf fotóművész tartja a hétvégi kurzust, melyre még lehet jelentkezni e-mailen vagy telefonon.

A tanfolyam azoknak szól, akik még csak most ismerkednek a kamerájukkal, de szeretnének szorosabb „barátságot” kötni vele.

Jöhetnek azok is, akik már biztosabbnak érzik a tudásukat, de szeretnének egy-egy témában szebben, jobban alkotni, több gyakorlatot szerezni. A résztvevők tanulnak többek között a fények, színek felépítéséről, összefüggéseiről, a digitális kamerák történetéről, működéséről, a digitális képformátumról, a helyes expozícióról, az objektívekről, a makrofotózásról, az állatok, épületek, tárgyak fotózásáról, illetve a műtermi és a kültéri portrékészítésről. Az elméletet gyakorlati oktatás követi egyéni segítségnyújtással.



Az alapok megismeréséhez, és egyszerűbb fotók készítéséhez elég egy kompakt, de javasolt a bridge fényképezőgép. Lehet érkezni mobiltelefonnal is, hiszen a funkciók, elnevezések hasonlóak, mint a komolyabb kamerákban.

A tanfolyamot Kővári Rudolf aranyérmes fotós tartja július 10-én, szombaton 09.00 órától, vasárnap lesz a folytatás. Jelentkezni lehet az info@kovaristudio.hu címen vagy a +36 30 841 9009-es telefonszámon. 


Ezt is olvassa el!
Ének-zenei meghallgatás Székesfehérvár
Székesfehérvár

A 2021-2022-es tanév induló első osztályának ének-zenei meghallgatását 2021. március 8-9-én tartják a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Elolvasom

Eltűnés miatt kertesték a fiatalokat

Eltűnés miatt körözött fiatalokat találtak meg a rendőrök Székesfehérváron hétfő délután, adta hírül a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A 13 Elolvasom

A játék fiatalít! – Fiatal kutatók jelentkezését várják a szimpóziumra

A játék fiatalít! – ezzel a címmel szervezik meg a hagyományos Moskovszky-konferenciát a Hetedhét Játékmúzeumban. A szimpóziumra május 3-ig fiatal kutatók Elolvasom

Oltás Székesfehérváron

Koronavírus - Idősek oltása a Pfizer-BioNTech-vakcina második adagjával Székesfehérváron. - Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház 2021. március 14-én. Elolvasom

Letartóztatásban marad az erőszakos bűncselekménnyel gyanúsított férfi

A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatása meghosszabbítását, aki Elolvasom

Ne Covid idején kampányolj
Dr. Cser-Palkovics András

Dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere Facebook oldalán kérte az ellenzéket, hogy az előválasztási kampányukat, ne a pandémia idején fejtsék ki. Elolvasom

Elütötte, otthagyta, majd gyalog visszatért a színhelyre

A Fejér Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, aki Székesfehérváron gépkocsival elütötte egykori Elolvasom

Elszakított területek – kiállítás nyílt Székesfehérváron

Kiállítás nyílt pénteken az elszakított területeken élő legjelentősebb magyar képzőművészek alkotásaiból Székesfehérváron, a tárlatot Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nyitotta Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is!