A Széchenyi 2020 program keretében, európai uniós támogatással valósult meg Pázmándot Kápolnásnyékkel összekötő kerékpárút. Alapvető cél egy hatékonyan működő, összefüggő kerékpáros úthálózat megvalósítása, a két település között.
A projektet Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-3.1.1-15 számú Fenntartható települési közlekedésfejlesztés című felhívása keretében Kápolnásnyék Község Önkormányzata és Pázmánd Község Önkormányzata közösen valósítja meg – az utóbbi önkormányzat konzorciumi vezetésével, melyhez 367,79 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el.
A térségi települések közötti kerékpáros elérhetőség javítása a mindennapos, munkába járó (hivatásforgalmi) forgalom mellett a turisztikai kerékpáros közlekedés fellendülését, térnyerését eredményezi. A térség tervezett gerinchálózatának egyik alapvető elemeként, egy észak-déli irányban húzódó nyomvonal kialakításának lehetősége került vizsgálat alá az elmúlt években. A vizsgált nyomvonal a 811. főút mentén került kialakításra, Bicske – Felcsút – Alcsútdoboz – Vértesacsa – Lovasberény – Vereb – Pázmánd –Kápolnásnyék útvonalon.
A nyomvonal kapcsolódik a Velencei-tó körüli kerékpárúthoz, és közvetlen elérést biztosít Székesfehérvár felé. A nyomvonal, a szomszédos települések összekötésével, az érintett települések forgalmat generáló területeinek összekapcsolásával alapvetően hivatásforgalmi célokat szolgál. A hálózati adottságok miatt, a tervezett nyomvonal vonalvezetése megfelelően kiszolgálja a turisztikai kerékpáros közlekedés igényeit is.
A közös fejlesztés eredményeként 5,1 km kialakított kerékpárforgalmi létesítmény jött létre, ezen belül pedig a felújított vagy korszerűsített utak teljes hossza 1,33 km, illetve 2 db kialakított új, forgalomcsillapított övezet került kialakításra.
Projekt azonosító: TOP-3.1.1-15-FE1-2016-00015
Kedvezményezett: Pázmánd Község Önkormányzata
Támogatás összege: 367 791 645 Ft
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.