Az LMP szerint a kormány nem tesz semmit, hanem a „sült galambra vár” a Velencei-tó nem megfelelő vízállásának ügyében – mondta az ellenzéki párt társelnöke szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Schmuck Erzsébet hangsúlyozta, az LMP kész segíteni a kabinetnek, amennyiben annak valódban szándékában áll egy komplex terv kidolgozása és megvalósítása a Velencei-tó védelme érdekében.
A kormánynak azonban nincsenek ilyen céljai, erre utal ugyanis, hogy az elmúlt években nem korszerűsítette a környék vízügyi infrastruktúráját, valamint tíz évre titkosította a tó vízállását javító 40 milliárd forintba kerülő elképzelést – húzta alá az ellenzéki politikus.
Az LMP társelnöke kiemelte, olyan megoldásra van szükség a Velencei-tó ügyében, amely az árvízvédelmi-, öntözési- és ivóvízellátási szempontokra is tekintettel van.
Címlap fotó: APEV 2021 augusztus Gárdony
- LMP: a kormány a „sült galambra vár” a Velencei-tó ügyében
- Újranyithat a vízminőség miatt bezárt négy velencei-tavi strand
- Egy jó tanács, mielőtt Velencére utaznál lubickolni
- Miért pusztulnak a halak a Velencei tónál?
- Passz is beindult!