Közvetlen utasításban adták ki a Fejér megyei rendőröknek, hogy állítsák meg és igazoltassák a Momentum plakátautójában utazókat. Erről Hadházy Ákos is beszámolt Facebook oldalán.
Mint ismert, a Momentum pár napja plakátautót küldött Felcsútra és környékére, Orbán Viktor miniszterelnök házánál is járt, a plakáton pedig a megszorításokra hívták fel a figyelmet és Orbánt tették felelőssé, hogy „egyre kevesebb az emberek pénze”.
Amikor valaki felszerel rendőrnek, esküt kellett tennie, amelyben egyebek mellett azt fogadja meg, hogy „az állampolgári jogok érvényesítését“ tartja szem előtt, illetve „a nép érdekeinek megfelelően“ jár el. Veigl Ágnes r. őrnagy, illetve a felettese, aki neki parancsot adott, megszegte ezt az esküt.
Törvénytelen módon, zaklatásként alkalmazott igazoltatással akarja akadályozni a véleménynyilvánítás jogának gyakorlását, bármiféle szabálysértés hiányában is intézkedésre utasítja a szolgálatot teljesítő rendőröket. Teszi mindezt azért, hogy a magyar nép érdekeivel egyértelműen ellentétes politikát folytató kormányt védje. Szégyen.
Szerencsére vannak még a testületben olyanok, akik értik mi a baj ezzel. Köszönöm nekik!
- Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány
- Magyarországon is kimutatták a ragadós száj- és körömfájás vírusát
- Sárszentágotán lépett fel a Berényi társulat
- „Színes angol-magyar példamondatok” – Miért érdemes online nyelvet tanulni 2. rész
- Az esküvő varázsa: Miért fontos a profi esküvői DJ és a tökéletes bevonuló zene?